2013. március 30., szombat

Heartland 1. évad

IMDb 7,8/10
(2013. 03. 30.)

    Történetünk azzal indul, hogy Amy és édesanyja megmentenek egy lovat (Sparten) egy férfitól, aki nem bánik túl jól az állattal (veri). Hazafelé viharban mennek, és sajnos a csúszós út miatt balesetük lesz. Amy anyja nem éli túl.
    Miután kiengedik a kórházból, Amy magát okolja az anyja halála miatt. Rémálmai vannak, és a lóval sem tud mit kezdeni.
Aztán az élet úgy hozza, hogy egymást "gyógyítják meg" a lóval, lépésről lépésre.
Közben Amy (ahogy korábban az anyukája) más lovakat is vállal, melyeket valamiért "rendbe kell hozni". A nővére Lou (aki hazaérkezett a temetésre), a farmon marad és a pénzügyeket intézi (néha ijesztően komolyra véve a figurát, de jót mosolyoghatunk rajta).
Bár eleinte nem találják a közös hangot, a végén mikor Lou egy meghallgatás miatt elutazik, Amy-nek hiányzik, mert közben összeszoktak.
A lányokon kívül a nagyapjuk is a farmon él, és végzi a munkáját, miközben a szomszéd kislány (Mallory) néha az agyára megy (ahogy mindenki másnak is).
Hozzájuk érkezik (még az elején) Ty, aki egy feltételesen kiengedett srác, és Amy anyukája vállalta, hogy felügyeli és munkát kap nála. Persze mire Ty odaér már megtörtént a baj, de a lányok nagyapja úgy határoz, hogy maradhat a fiú.
Ty néha bajba keveredik, de szerencsére mindig sikerül valahogy megúsznia. Látjuk, hogy igazán próbál helyesen viselkedni, és tetszik neki Heartland, de ezt a sérült kamaszok "minden mindegy, és egyébként is kit érdekel" stílusával leplezi.
   Mint minden nagyrészt a fiatalokat célzó történetben, itt is van a főhősnőnek (Amy) egy legjobb barátnője (Soroya) és természetesen egy vetélytársa/ellensége (Ashley). Ash, ahogy azt várnánk is a "főgörénytől" lépten-nyomon gátolja Amy-t, és mindig azon töpreng mivel tudná még inkább a sárba tiporni.
 Viszont emellett a lovak is nagy hangsúlyt kapnak, így aki szereti a lovakat (vagy csak úgy általában az állatokkal foglalkozó sorozatokat), azoknak mindenképpen megér egy próbát.



    Nekem személy szerint tetszik a sorozat (már a második évadot nézem). Néha vidám és nevetünk, néha szomorú és sírunk, de mindig úgy érezzük, hogy megérte leülni negyven percre és megnézni. A hangsúly valóban a lovakon van, és bár a főbb vonal tényleg Amy és a "kamaszok", mellettük azért ott van Lou és az állatorvos, akiknek szintén követhetjük részről-részre a történetüket. Illetve a nagyapjuk is, és még sokan mások (állandó, visszatérő vagy csak egy-két részes karakterek), akikből választhatunk kedvencet.
Tehát ha családdal akarunk valamit nézni és már elfogytak a filmek, a megszokott sorozatok, akkor adhatunk a Heartland-nek egy esélyt, hogy beférkőzzön a szívünkbe.

Érdekesség, hogy a tv sorozat egy könyv sorozat alapján készült. Így, aki nem csak nézni szeretné, hanem szívesen olvasná is, annak ajánlom figyelmébe: Lauren Brooke - Heartland
Egy másik érdekesség, hogy a népszerű Arrow című sorozat főszereplője Stephen Amell szintén megjelenik a Heartland első évadának néhány részében.


2013. március 27., szerda

Step Up 4 - Revolution (2012) soundtracks



A.k.a Step Up 4: Miami Heat







Monday (The Glitch Mob Remix)
Written by Steve Nalepa, Justin Boreta, Edward Ma and Joshua Mayer
Performed by Nalepa & The Glitch Mob

Ocean Blvd
Written by Daniel DiPrima and Alex Marlowe
Performed by Zombie Tunes

Let's Go (Ricky Luna Remix)
Written by Michael Atha, Travis Baker, Twista, Lil Jon, Trevor Smith and Kevin Bivona
Performed by Travis Baker feat. Yelawolf, Twista, Busta Rhymes and Lil Jon

Get Loose
Written by DJ Ricky Luna, Sohanny, Vein and DJ J Rythm
Performed by DJ Ricky Luna, Sohanny and Vein

Hear Me Coming
Written by Benny "DADA" Tillman, Carlos "Los Vegaz" Thornton and Jasiel Robinson
Performed by Yung Joc

Ropa Vieja
Written by Steve Lindsey and Daniel Freiberg

Whip My Hair
Written by Ronald Jackson and Janae Ratliff

Live My Life
Written by Jae Choung, Justin Bieber, James Roth, Kevin Nishimura, Virma Coquia, Bilal Hajji, Jean Claude Sindres, John Mamann, Nadir Khayat, Yohanne Simon and Nate Walker
Performed by Far East Movement feat. Justin Bieber

Feel Alive
Written by Stacy Ferguson, Jaime Munson and Dallas Koehlke
Performed by Fergie

Atmos 126
Written by Daniel DiPrima and Alex Marlowe
Performed by Zombie Bank

Undone
Written by Maureen McDonald, Rune Westberg and Haley Reinhart
Performed by Haley Reinhart

How You Like Me Now?
Written by Arlester Christian, Kelvin Swaby, Dan Taylor, Spencer Page and Chris Ellul
Performed by The Heavy

Gimme Some
Written by Daniel DiPrima and Alex Marlowe
Performed by Zombie Bank

AM Prelude
Written by Daniel DiPrima and Alex Marlowe
Performed by Zombie Bank

Secrets
Written by Alexa Woodward

Dancing
Written by Elisa Toffoli
Performed by Elisa

Aquarium
Written by Jason Chung
Performed by Nosaj Thing

Hotel 1
Written by Daniel DiPrima and Alex Marlowe
Performed by Zombie Bank

MOCA
Written by Chris Clark
Performed by Clark

Prituri Se Pianinata (Nit Grit Remix)
Written by Sonja Drakulich and Danny Beall
Performed by Stellamara and NiT GriT

Bad Girls (Thayer Remix 5)
Written by Nate "Danja" Hills, Maya Arulpragasam and Marcella Araica
Performed by M.I.A.

String Quartet No. 8 in C minor, Op. 110
Written by Dmitri Shostakovich
Performed by Eder Quartet

String Quartet No. 17 in B flat major, K.458 Hunt
Written by Wolfgang Amadeus Mozart
Performed by Petersen Quartet

Dance Without You (Ricky Luna Remix)
Written by Skylar Grey and Alex da Kid
Performed by Skylar Grey

Aqui Esta La Clave
Written by Steve Lindsey and Daniel Freiberg

Este Mi Ritmo
Written by Steve Lindsey and Daniel Freiberg

Wait
Written by Anthony Gonzalez, Yann Gonzalez and Justin Meldal-Johnsen
Performed by M83

In This Shirt
Written by James McDermott
Performed by The Irrepressibles

Ants
Written by Edward Randolf Ma
Performed by edIT

Pyramid Song (Zed's Dead Remix)
Written by Thomas Edward Yorke, Jonathan Richard Guy Greenwood, Edward John O'Brien, Philip James Selway and Colin Charles Greenwood
Performed by Radiohead

Let It Roll
Written by Earl King, Raphael Jurdin, Pierre-Antonie Melki, Axel Hedfors, Tramar Dillard, Mike Caren, Antonio Clarence Mobley and Breyan Isaac
Performed by Flo Rida

To Build A Home
Written by Jason Swinscoe, Phil France, Stella Page and Patrick Watson
Performed by The Cinematic Orchestra

Martini Zone
Written by Daniel DiPrima and Alex Marlowe
Performed by Lunch

U Don't Like Me (Datsik Remix)
Written by Lil Jon, Thomas Wesley Pentz and Dave Taylor
Performed by Diplo feat. Lil Jon

Words
Written by Alex da Kid and Skylar Grey
Performed by Skylar Grey

Fortune Days
Written by Edward Ma, Justin Boreta and Josh Lawrence Mayer
Performed by The Glitch Mob

Jungle Ship
Written by Donald Ray "Jagg" Dantzler Jr.
Performed by Jagg

Bring It Back
Written by Markous Roberts, Harold Demetrius Duncan, Donquez Woods and Lakeem Mattox
Performed by Travis Porter

Death Metal
Written by Mark Jackson and Ian Scott
Performed by MJ and iRok

Robo Cop
Written and Performed by Ricky Luna

Buyou (Ricky Luna Remix)
Written by Matthew Burnett, J. Cole, Keri Hilson, Polow da Don, Matthew Samuels and Bei Maejor
Performed by Keri Hilson
Remixed by Ricky Luna

Drop It (Instrumental)
Written and Performed by Ricky Luna

Shut the Lights
Written and Performed by Ricky Luna

Hands in the Air
Written by Timothy Mosley, Ne-Yo, Keithin Pittman and Chris Godbey
Performed by Timbaland feat. Ne-Yo

Goin' In
Written by Jamahl Listenbee, David Quinones, Joseph Angel, Coleridge Sebastian Tillman, Michael Warren and Tramar Dillard
Performed by Jennifer Lopez feat. Flo Rida with additional vocals by Lil Jon

I Don't Like You (Nick Thayer Remix)
Written by Eva Simons, Mike Hamilton, Marco Benassi, Alessandro Benassi and Anton Zaslavski
Performed by Eva Simons

2013. március 24., vasárnap

Playlistre vele! 2013/7



Bocsi, késtem a heti listával, de visszadátumoztam, szóval senkit nem fog megzavarni.
A mostani öt a StreetDance című filmből lesz...







1. We Dance On by  N-Dubz ft. Bodyrox

2. Tiny Dancer (Hold Me Closer) by Ironik

3. Get Sexy by Sugababes

4.Life Is Beautiful by Vega4

5.Broken by Mclean

+1 Trying Not to Love You by Nickelback
(Album: Here and Now - 2011)

2013. március 19., kedd

Hollywood Heights - Ne add fel az álmaidat!

Szeretem ezt a sorozatot, de szerintem úgy érdemes nézni, ha egyszerre kettő vagy három részt is meg tud nézni az ember, mert általában 1x40 percben mindenkivel történik valami, de csak egy-két sztorinak érünk a végére, mire lemegy egy rész, a többit pedig "átteszik" a következőbe.




Törj a csúcsra!

Vigyázz spoiler!



A "Loren vonal"
  Loren Tate már háromszor találkozott kedvenc énekesével Eddie-vel, és mindig egy kicsit jobb volt a helyzet.
Először egy koncerten, ahol Eddie meg is fogta a lány kezét. Aztán dedikáláson, ahol Loren már beszélhetett is vele, bár Eddie épp nem figyelt, ezért Loren kicsit csalódott volt. Utána pedig Max Duran (Eddie édesapja) klubjának megnyitóján, ahova Melissával sikerült bejutniuk. Kb két percet beszélgettek, de Eddie végre figyelt rá, és a lánynak ennyi elég is volt, hogy örüljön. (Megjegyzem nem próbálkozott túl komolyan, hogy a CD-t Eddienek adja.)
Bár Loren boldog volt, hogy végre beszélhetett kedvenc sztárjával, ez nem tartott túl sokáig, mert barátnője elmondta neki, hogy Lorent csalással vádolják az iskolában.
Másnap átkutatták a lány iskolai szekrényét, és találtak egy pendrive-ot, amin egy kódfeltörő szoftver volt található. Az igazgatónőnek ennyi elég is volt, felfüggesztette Lorent, mert a bizonyíték ellene szólt.
Az nem volt titok, hogy Lorent Adriana feketítette be az igazgatónőnél, így Melissával és Adammel hamar kitalálták, hogy valószínűleg Phil (Melissa bátyja) volt az, aki igazából ellopta a tesztet, illetve a szekrénybe tette a bizonyítékot. Ezután a három barát átment Melissáékhoz, és Adam megtalálta Phil gépén a bizonyítékot, amit Loren azonnal be is mutatott az igazgatónőnek, így tisztázva magát. (Philt nem rúgták ki, közmunka keretében informatikát kell tanítania a suliban. Adrianát felfüggesztették kicsit.)
De Loren jó napját ismét beárnyékolta valami. Nem került be Eddie dalszerző versenyén a Top 5-be. A racionális fele tudta, hogy már az is szép teljesítmény, hogy eljutott a Top 25-ig, a másik fele viszont csalódott volt. A barátai, Melissa és Adam megpróbálják felvidítani. Kitalálják, hogy van egy együttes, aki énekes-dalszerzőt keres... Eközben Loren anyukája elviszi Lor egyik cd-jét Max Durannek.

  Azt hiszem, úgy túl egyszerű lett volna, ha egyből összejön minden Lorennek (Top 5), de azért nem kell aggódni, együtt fog dolgozni Eddie-vel, csak ki kell várni.

Cody Longo a.k.a. Eddie Duran


Az "Eddie vonal"
  Eddie úgy tervezte, hogy az apja klubjának megnyitóján megkéri barátnője kezét. Ám hiába volt meg a gyűrű, hiába izgult egész este, és hiába adta elő slágerét - zongorán kísérve magát - a nagy pillanat előtt mindenkinek csörögni, rezegni kezdett a mobilja.
Miután többen döbbent arcot vágva pillantottak fel a képernyőről, Eddie is eltette a gyűrűt, és megnézte a híreket. Egy kép többet ér minden szónál? A képen, ami terjedt a neten, Tyler épp elhagyja Chloe lakását... Ezt követően kiment (a klub elé), majd (miután egy kicsit kényszeres beszélgetést folytatott Lorennel) úgy döntött mégis visszamegy.
Természetesen nem volt a nyugalom szótári fogalma, és kérdőre vonta Chloe-t. A lány nagy nehezen (és hazudva) kimagyarázta magát, így Eddie dühe Tyler felé fordult, ami még inkább nyugtalanította Chloét, de sikerült lebeszélnie a srácot arról, hogy Tylerhez menjen és alaposan beolvasson neki. Így Chloe viszonylag nyugodtan folytathatta küldetését, hogy gyűrűt szerezzen Eddie-től. Egy szép gyémántot.
Minden "van valamim a számodra" mondatnál azt hitte, hogy Eddie végre a gyűrűt fogja az ujjára húzni, de többször is csalódnia kellett. 
Eddie úgy tervezte, hogy egy romantikus hétvégén kéri meg a lányt, ám végül mégis hamarabb tette fel a kérédést, amire Chloe válasza sem volt meglepő.
 Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki tudta, hogy eljegyzés lesz a vége, mégis minden alkalommal azért szurkolt, hogy mégse jussanak el addig.

De amit még csak nem is sejt Chloe, hogy hiába játszotta a bűbájos lányt Eddie apjának. Maxnek rossz érzése támadt, és megbízott valakit, hogy kutasson egy kicsit a lány múltja után (mivel arról nem igazán beszél). Egyenlőre csak addig jutottak a nyomozásban, hogy Chloe valószínűleg nagy titkot rejteget a múltjában, a múltjáról, mert egyáltalán nem talált semmit Max barátja. Annyira semmit, hogy szerinte Chloe (vagy valaki más) profi módon eltüntetett mindent. Talán nem is Chloe Carter a valódi neve.



Bár "Jake vonal" nincs, azt azért megjegyzem, hogy Kelly nem túl szimpatikus. Csak emlékezzetek vissza, mielőtt oda pofátlankodott költözött hozzájuk épp egy "Jake interjút" olvasott egy magazinban.

Remélem lassan jön valami szünet... tavasz, nyári, mindegy! Csak jó lenne "kikerülni az iskolából".

Zene:
Cody Longo - Something In The Air
Ezt többször is hallottuk már. Ezt adta elő például, a "turné utolsó állomásán" az elején, vagy mielőtt majdnem megkérte Chloe kezét Max klubjában. Loren is hallgatta, énekelte.
Brittany Underwood - Mars

Ezt küldte el Melissa a versenyre. Twitteren Eddie és Loren "együtt írták".



2013. március 17., vasárnap

Playlistre vele! 2013/6



Ismét elkapott a táncos-film-láz, ahogy azt a lista is tükrözi. :)








1. 3-6-9 by Cupid feat. B.o.B.
Step Up 2 - The Streets

2. Shawty Get Loose (Remix) by Lil' Mama feat. T-Pain and Chris Brown
Make It Happen

3. This Girl by Laza Morgan
Step Up 3

4. Undone by Haley Reinhart
Step Up 4 - Revolution

5. Words by Skylar Grey
Step Up 4 - Revolution

+1 Ten Times Crazier by Blake Shelton

2013. március 12., kedd

Winning London (2001) soundtracks



Kezeket fel, ki emlékszik még az Olsen-ikrekre?
Magyar címe Ketten a slamasztikában volt.
(Nekem ebből csak a So Little Time maradt meg egyedül.)




Ca Plane Pour Moi
Performed by: Plastic Bertrand
Written by: Deprijck/Lacomblez

Get Out Of London
Performed by: Intaferon
Written by: Simon Fellowes and Simon Gillham

Never Forget You
Written and Performed by: Holly Long

The Funky Western Civilization
Written and Performed by: Tonio K.

Danger
Performed by: Noogie
Words and Music by: Nick Hyde

Safe in the Arms of Love
Performed by: Christian Davis
Written by: Teddy Castelucci, Tom Mgrdichian & Doug Shawe

So Little Time
Performed by: Arkana
Written by: Ollie Jacobs, Phillip Jacobs, Lalo Creme, and James Barnett

Just Can't Get Enough
Performed by: Sam Walker
Written by: Vince Clarke

Hang Ten    Low Tide
Written by: Rudy Guess, Danny Pelfrey
Performed by: Rudy and The Surf Kings

2013. március 10., vasárnap

Playlistre vele! 2013/5



Nem idei zenék - bár a korábbiak sem -, most mégis újra előkerültek, és feltettem őket a listára.





1. El Beso Del Final by Christina Aguilera
   (Dirty Dancing 2)

2. Fame by Naturi Naughton
   (Fame 2009)

3. Hold Your Dreams by Naturi Naughton, Asher Book, Kay Panabaker
   (Fame 2009)

4. 365 Days by Leon Thomas III
(ft. Victoria Justice /a sorozatban ketten adják elő, de a stúdió verziónál már csak Leon Thomas énekel, és egy kicsit módosul a szöveg is)
   (Victorious S02E10)

5. Make It Shine by Victoria Justice
   (Victorious S01E01 + Theme Song)

+1 Love You More by Pixie Lott

2013. március 8., péntek

Revolution 1. évad 1/2

Röviden és tömören:
Elment az áram és most keressük az "on" gombot.








Ez az ismert-világ-vége téma nem tetszik annyira, ha őszinte akarok lenni. Nagyjából azért nézem, amiért egy könyv sorozatot is végig szoktam olvasni (általában). A) Ott van az emberben a "hátha" érzés... Hátha jobb lesz, stb. B) Amit elkezdek, azt szeretem is befejezni. Bár néha nem sikerül.

Kellett vagy húsz perc amíg leesett, hogy az egyik szereplő az, aki a Twilightban Bella apját alakította. Egész másképp fest bajusz nélkül. (Ha nem hiszed, keress két képet és hasonítsd össze.) Őt meg Norát kedvelem (és szurkolok is nekik), a többieket...túl lehet élni.

Igazából még csak az első évadban járunk, de már többen elhullottak. Rögtön az elején Charlie apja, ami mondjuk érthető volt. Viszont a szőke nő (Maggie?) már nem volt ennyire világos számomra. Nem mintha bánnám, hogy kiírták, csak nem értem. Ott van még az a pasas is, akit Charlie anyja leszúrt, hogy szükség legyen rá (Now you need me). Amit újra értettem, hiszen ha nem teszi meg, akkor neki lőttek. De azért rácsodálkoztam, hogy megtette. Ráadásul nem sokkal utána leszúrta az egyik "gonosz bácsit" is. Nem mintha kár lett volna érte. Meg sorolhatnánk még egy darabig, hiszen majdnem minden második részben kipurcant valaki, vagy valakik.
De azért van benne romantikusabb vonal is. A fent említett Miles és Nora példának okáért, vagy Charlie és Jason (akit Nate-ként ismerünk az elején). Oké, hát Charlie és Jason még a jövő zenéje, de azért az nyilván jelentett valamit, hogy szembe ment az apja parancsával a lány miatt.
Na és igen. Itt van ez a Jason-téma. A készítők nagyon viccesek, de tényleg. Próbálták rejtélyessé tenni ezt a szálat, de valljuk be, hogy szinte az elejétől tisztában voltunk azzal, hogy ki Jason apja. Komolyan nem egy egyetemi szintű matematika. (Akkor gondban lennék.)

De ahogy halad a történet (ha a nagyobb képre koncentrálunk), megtudjuk, hogy az áram bizony nem véletlenül ment el, sőt vissza is lehet kapcsolni, csak néhány medál kell hozzá. Persze nem akármilyen...
Nem kell nagyobb kutatás, az első ilyen szinte az ölükbe pottyan. Charlie anyja meg is építi (vagyis inkább csak befejezi) a gépet, ami felerősíti, kiterjeszti bizonyos mértékig a medál erejét. Vagyis az áramot.
A tizedik epizód azzal ér véget, hogy láthatunk újra  levegőbe emelkedni valami katonai helikoptert.
Örülhetnénk is neki, csakhogy az áram a rosszak oldalán áll (jelenleg), és nyilván nem nekik szurkolunk. Ráadásul Miles és a többiek (épp megmenekültek "gonosz Monroe" karmai közül) pont elég védtelenek a nyílt terepen (ahol megállnak megcsodálni a felszálló masinát).
Az utolsó kép azt hiszem pont az, hogy a helikopter oldalán lévő fegyver betáraz...vagy valami ilyesmit csinál.

2013. március 3., vasárnap

Playlistre vele! 2013/4





1. Dance With Me by Jimmy Wayne
(Love N Dancing)

2. It's Your Life by Francesca Battistelli
(Soul Surfer 2011)

3. Kill Your Heros by Awolnation
(CA S02E11)

4. This Christmas by Brian Alex
(Christmas Kiss)

5. ABC by American Juniors
(Fired Up 2009)

+1 Screw You by Cheryl Cole ft. Wretch 32

2013. március 1., péntek

Hollywood Heights - Zenéljünk

Mit is csináljon az ember lánya hajnali négykor, ha képtelen elaludni és hatkor úgyis kelhet? Például blogoljon, gondoltam.
Így most élvezhetitek a hajnali - kicsit sem pihent - formámat. ("Más is szenvedjen ne csak ön, igaz?)
Mentségemre szóljon a késői (vagy korai, attól függ honnan nézzük) időpont miatt, hogy alapjáraton (is) éjjeli bagoly vagyok.


Törj a csúcsra

Vigyázz, spoiler!

Már akkor szemet vetettem rá, amikor 2012-ben elindult az USA-ban. Aztán mégsem kezdtem el nézni, mert volt épp elég folyamatban lévő sorozat a listámon. De elkezdték nálunk is adni, én pedig - ezúttal - boldogan csatlakoztam a nézők táborához (ha nem is a tv előtt).

Egy kis háttér


  Nem tudom hányan vannak tisztában vele (a többség gondolom nem, mert érdekesebb, hogy mi történik éppen, vagy Cody Longo mosolya, minthogy a "lábjegyzetekre" figyeljenek), de ez is egy remake. Egy 1990-es mexikói telenovelláé. A címe: Alcanzar una estrella.
Szóval everyone, gondoltam szólok, hogy (bár első évadként van jelölve pl. IMDb-n) a mexikói sorozatok szokásához híven, az a nyolcvan rész a teljes sorozat, nem csak az első évad.
A Twitteren és a YouTube-on futólag láttam, hogy petícióztak a folytatásért, de szerintem ez nem túl esélyes. Bár én csak "mezei néző" vagyok, nem értek a jogi dolgokhoz, de gondolom, a folytatáshoz is több engedélyt kéne kérni...
Ráadásul lássuk be - ha fájó szívvel is -, de a legtöbb klisét fordulatot már ellőtték (ezt így látatlanban is megmondhatom). Legyünk őszintén, ha lapos, nem nézzük. Ha nem nézzük (a tvben), esik a nézettség (és még merik mondani, hogy nem vagyok zseni, haha), így pedig csökken a pénz is, amit bezsebelhetnek... és itt a vég(e). Mert money nélkül bizony nincs folytatás.

De lássuk a sorozatot


Kezdjük azzal, hogy megjegyzem, hiába tartok még az elején, megvan a telenovella-érzés... Bár lehet, hogy ez idővel megváltozik, és csak én érzem így... Vagy jönnek a tipikus szappanopera klisék fordulatok és egyetérthetünk abban, hogy nekem volt igazam.

  A történet középpontjában Eddie Duran, híres rocksztár áll (bár ez a zenéből annyira nem jön le), aki két - szintén híres - zenész csemetéje, bár már csak az apja él, aki épp klubbot akar nyitni, és még mindig a felesége az egyetlen nő számára. Ők szimpatikusok, bár egyenlőre az apa-fia kapcsolatból nekem csak annyi jött át, hogy jól kijönnek.
Ott van még Eddie menedzsere Jake, aki enyhén munkamániás, és bármennyire is szereti a feleségét, inkább a mobilja nélkül lenne képtelen élni.
No, és persze az ősklisé is jelen van, a számító barátnő. Nevezzük nevén, Chole. Aki Eddieben legjobban a lehetőségeket szereti. "Megnyílnak előtte az ajtók". Hogy az első pillanattól utáljuk, az nem is kérdés. De pont ez a lényeg, non?
Eddie naná, hogy elég vak ahhoz, hogy ne vegye észre, és néha már felvisítanánk, hogy ilyen nincs! (És tényleg!)
  Persze ott a másik fő vonalunk is. Loren Tate, aki hatalmas rajongója Eddie-nek, és még dalokat is ír róla meg hozzá (mivel "véletlenül" ír, énekel és hangszeren is játszik). Szerinte nincs jó hangja, de barátnője Melissa természetesen más véleményen van (meg Loren anyja is), ezért amikor Eddie dalszerző versenyt ír ki, először a nevezésre dumálja rá Lorent, majd videót is készít. Természetesen a lány tudtán kívül, amíg ő hangol. De mivel rendes videót nem készítenek, Melissa azt küldi el a contestre, amiért pár óra mosolyszünet a jutalma. Viszont láss csodát, bármilyen bénának is érzi Loren a felvételt, ahhoz elég jó, hogy a Top 25-be kerüljön. Hurrah!
  Rosszfiúkból is válogathatunk. A két "mindig színen van" srác: az egyik oldalról ott van az antipatikus Tyler, aki szerint mindenki hibás (rajta kívül, of course). Illetve a másik oldalon Melissa bátyja, a tolvaj Phil, akit szerintem idővel megszeretünk.